tudjátok amiben van anyag... szóval nem az amit a menza után kapsz.. amit inkább a gyártósoron látsz magad elott nem a másik szájában ezáltal valahogy mintha inkább gépzsír lenne rajta mintsem vanília cukor.. szóval nem a bolti na.. hanem.. igen.. ahogyan már említettem.. amiben van anyag.. úgy is mondhatnám, hogy az az eredeti.. de hát manapság már mindenre rámondják, hogy igen.. ez az eredeti ja és, hogy milyen régóta létezik a cég azt mindenképpen fel kell tüntetni.. mintha nem tudná bárki aki egy kicsit is belegondol, hogy szinte minden ugyanarról a gyártósorról kerül le csak Terike néni kicseréli a matricázó modulban a "tárat" és már .. hoppp.. egy másik teherautóba egy másik márka kerül... milyen fura ez... persze.. van ebben is anyag.. na de ki tudja milyen.. minket azért a bogrács soha nem vert át... persze volt, hogy odakozmált egy kicsit talán a marhapörkölt de mire elkészült mert ezt ugye ki kell várni.. itt nincs az, hogy méri neked a lány az idot, hogy hány másodpercen belül szolgál ki... mert akkor ha lassú egyrészt le_assza a fonöke másrészt kapsz még egy porból készült sültburgonyát melynek a késobbi végeredménye egy a párod szakítási indokainak sorában, hogy állatira meghíztál.. na szóval .. a bográcsot ki kell várni.. az nem úgy van, hogy na rohanjunk együnk valamit aztán tálca és még hozzádobsz valami salátát jobb esetben aztán fizetsz... kártyával mi... a nagy _aszt... én még nem fizettem marhalábszárért kártyával a bogrács meg csak ott porosodik a sufniban amíg mi nyomjuk a drájv vicces kis ablakán a fiúnak, hogy nem kecsapot hanem bárbekjú szószt kértünk mi a _icsáért nem képes ezt felfogni... ennyi röviden... vagyis dehogy is.. még csak most kezdeném el... ki vagyok éhezve.. ennyire egyszeru... a marhapörkölt is állati egyszeru mégis jóval több szakértelmet igényel mint az elorefagyasztott csibefasírt már-már olimpiai kvalifikálás jellegében történo forró olajba hajítása.. arról nem beszélve, hogy életében nem látott se fasírtot se csibét.. a kettot együtt meg még álmában sem.. ezt persze tudjuk hiszen nem a feri lesz majd aki itt nagyot robbant a táplálkozási tanácsaival.. mindenki vágja, hogy mennyi szart tömködünk a szervezetünkbe.. anyám is.. apám is.. a kojsz is.. a csabi is.. szerintem ti is.. aztán néha lenézünk a monitorról vagy bevállalunk egy 3O fokos szöget a tévével is annak a tudatában, hogy lemaradhatunk bármilyen fontos botrányról és harapunk... harapunk aztán rágunk.. már ha ezt rágásnak lehet nevezni amit a magunkfajták csinálnak.. inkább csak kivégzés... döfünk párat fogainkkal a kajába aztán mehet a feldolgozásra... dagadunk is rendesen persze mint amerikai elodeink a sportágban de ... de mégis éhes maradok.. hiába harapok hiába döfök... valahogy ki vagyok még mindig éhezve... hiába harapok.. semmi szaft.. semmi lé.. semmi íz... de persze _urva drága.. aztán maximum _osunk tole... be kell látni... hiába a tejfölmell és a pókhas.. én még mindig éhes vagyok... egyszeruen ölni tudnék egy jó marhapörköltért és valahogy nem úgy képzelem el, hogy muanyag tálcán hozzák elém valami céglogós szalvétával hanem szeretném a bográcsból kimerni magamnak.. nem annak a fényében, hogy aznap már nem ehetek mert késo van vagy éppen már vacsoráztam.. hát ki nem szarja le... és ez még csak a kaja.. az alapveto szükséglet ahhoz, hogy létezni tudjunk... talán a 21. század furcsa fintora az emberiséggel szemben.. vagy inkább a természeté.. vagy szimplán összefogtak ellenünk, hogyha már ennyit ártottunk a tájnak és a történelemkönyveket is csak háborúkkal árulásokkal és hatalomittassággal _asszuk tele akkor nesze nektek.. megfogunk titeket rögtön az elején.. a startnál... a kajátoknál.. ami sokszor a legfontosabbnak tunhet.. amikor éhesek vagyunk.. amikor igazán éhesek vagyunk.. akkor nem azt a lányt látjuk magunk elott vagy éppen fiút akit hetek vagyok hónapok óta nézegetünk a buszmegállóban.. amikor igazán éhesek vagyunk nem álmaink csodaszuperszámítógépének konfigurációját állítjuk össze és nem is a legpuccosabb és divatosabb ruhakölteményt teszik nekünk szatyorba mert telik rá.. amikor igazán éhesek vagyunk csak egy nagy napsárgásan csillogó csirkecomb forog lelki szemeink elott... már-már bele is harapnánk... olyasmi ez mint az önkielégítés pornófilm vagy szexújság nélkül... csak ez nem vezet sehova... itt nem nyugszunk meg.. az éhség és a szomjúság a legkínzóbb érzelmek hiszen rajtunk kívülálló okok miatt a természet alapveto és mindent megelozo építokövei.. nem tehetünk ellenük semmit... van aki évekig vagy egész életében nem szexel vagy reménytelenül szerelmes valakibe vagy elfolytja a dühét valakivel szemben és még sorolhatnám mennyi dolgot le lehet nyelni ... de ha nincs mit megrágni és lenyelni.. ha a gyomorsavad már úgy érzed szétmarja gyomorfalad és amikor már csak éppen hozzád kéne szólnia valakinek és te szétrobbannál a nyugtol és a kíntól.. mert nem ettél már egy napja vagy két napja.. vagy ha annyira kis gyengécske vagy akkor pár órája.. és ezért úgy szólsz azokhoz is akár akiket amúgy a legjobban szeretsz, hogy nem is értik, hogy mi lelt... csak szimplán éhes vagy pedig... utána majd kedves leszel a párodhoz meg a szüleidhez és a barátaidhoz is.. csak adjatok enni mert szétfeszít ez a belso kényszeríto ero ami a túléléshez vezet.. amit nem te irányítasz hiszen ha a tudatalatti valamint ösztönös viselkedési formáinknak bármilyen szinten is urai lennénk nyilván egészen másfajta világban élnénk... de mi itt élünk... itt ahol a természet és a jövo történelme jó cinkosként összefogott ellenünk és addig éheztet minket... ki tudja meddig.. talán addig amíg észre nem vesszük, hogy éheztetve vagyunk.. ki vagyok éhezve... itt ülök és látszólag mindenem megvan.. egy jó kis ágy van a seggem alatt... megy a tévé bár nem nézem de jobban szeretem a mozgó fényeket mint a lámpát.. futenek.. ami ugye fontos momentum hiszen fázni is utálok... vacsoráztam is.. és egy eléggé drága számítógépbe pötyögöm ezeket a sorokat.. mégis néha a sorok közé veszik tekintetem mintha a szemgolyóim feltekerednének a látszólagos mondatokat záró három vagy két pont elektronjaiként egy körkörös pályára és alig bírok visszatalálni a valós nézopontomba...